Hajósi Barokk Kastély PDF Nyomtatás E-mail

Hajósi Barokk Kastély

duna borrégió 2014  93

A Kastélyt 1739-40. gróf Patachich Gábor kalocsai érsek építtette. A török hódoltság után ő volt az első
kalocsai érsek, aki huzamosabb ideig Kalocsán tartózkodott.
A kastély ekkor még földszintes volt, csak a középső része volt emeletes. A lépcsőház helyén árkádos
kocsi áthajtó volt, lépcsők két oldalt vezettek fel a középső emeleti részbe. A kovácsoltvas ablakrácsok is
ekkor készültek.
1766-67. gr. Batthyány József átépítteti a kastélyt, ekkor nyeri el végső, a maival megegyező formáját.
Ekkor kapnak emeleti részt az oldalszárnyak, kialakításra kerül a díszlépcsőház, felkerülnek az erkélyek,
a kastély pedig egységes barokk kifestést kap.
1907-08. Várossy Gyula itt helyezte el a Haynald Lajos által Kalocsán alapított árvaházat, a vezetését és
a gyermekek gondozását apácákra bízta.
1951. a kastélyt államosították, majd általános iskolát helyeztek el benne, egészen 1963-ig, ekkortól az
egész épület nevelőotthonként szolgált.
1998-ban, az akkori családjogi törvény előírta a gyermekek családi házakban való elhelyezését, így az itt
lakó gyerekek családi házakba költöztek.
2010 szeptemberében nyílt meg, mint múzeumi látogatóközpont, egy Bács-Kiskun megyei
önkormányzat által nyert EU pályázati forrásból.

Sala Terrena

Sala Terrena földszinti fogadóterem, abban az időben ebédlő. A mennyezet pedig 100 % restauráció, a
falak csak rekonstrukciók.
A gyermekotthon idejében a nagy hálóterem.

Díszterem

Eredetileg ebédlő volt, illetve rangos személyek fogadását szolgálta. A mennyezeti stukkódíszítés és a
műmárvány falak részben eredetiek.
A falakon Kastélyunk 4 legértékesebb műtárgya, a 4 egészalakos festmény, mely Mária Teréziát és férjét
Lotharingiai Ferencet, illetve Mária Terézia szüleit VI. Károly császárt és Erzsébet Krisztina császárnét
ábrázolják.
Az iskola idejében tornaterem volt.

Érseki lakosztály/Főúri szalon

A közvetlen családtagokkal és a barátokkal való kötetlen társas együttlét, a játék és a házi muzsika
színtere volt. A gazdagságot szimbolizálják a falon látható festett fekete tulipánok is, melyek az annak
idején Hollandiában kinemesített, az arany árával vetekedő virágokat ábrázolják.
Érseki magánkápolna
A főpapi életvitel elengedhetetlen része volt; mérete miatt csak az érsek magán áhitatának lehetett a
színtere. Ajtaja közel 300 éves, intarzia berakásos ajtó. Gróf Klobusiczky érsek készíttette az 1750-es
években.
Az iskola idejében a saroktorony kémia szertár volt. Hajópadlója eredeti.

 

Hálószoba

Nem csak hálószoba de az öltözködés és tisztálkodás is itt történt.

 

Dolgozószoba

A munka és kis létszámú hivatalos megbeszélések színtere.
Haynald Lajos érsek portréja látható a falon. Kalocsáról idehelyezett árvaház alapítója, később a hajósi
nevelőotthon névadója.

Jobb oldali szárny:

2011-ben lett csak kész; a minták eredetiek, itt maradt meg legszebben a festés. Ebben a szárnyban voltak
a vendégszobák.

Ebédlő

A falon lévő festmények Német-római császárokat és esztergomi érsekeket ábrázolnak. A kis képek
Mária Terézia és férje. Saroktoronyban eredeti tabernákulum szekrény látható.

Alagút

A kisépület mellett egy 4 méter hosszú alagút található aminek végén egy kút van. Valószínűleg a kastély
konyhájának vízellátására szolgált.
Kert
Újonnan tervezett franciakert. 2012-ben a kert tervezője Török Péter, Príma Primissima díjat kapott érte.

 

DSC08464 duna borrégió 2014  83

Hajósi Barokk Kastély IMG 3038